Referenciák: Személyi edzés - a Fejlődés Kulcsa

2013.11.23 13:41

Egy anya elvitte Mahatma Gandhihoz a kisfiát. Így könyörgött:
– Kérlek Mahatma, mondd meg a fiamnak, hogy ne egyen cukrot.
Gandhi egy pillanatra megállt, aztán azt mondta:
– Két hét múlva hozd vissza a fiadat. – A meglepett asszony megköszönte a dolgot és azt mondta, így is fog tenni.
Két héttel később az asszony visszatért a fiával. Gandhi a gyerek szemébe nézett és azt mondta:
- Ne egyél cukrot!
Hálásan, de meghökkenve kérdezte meg a nő:
– Miért mondtad azt, hogy két hét múlva hozzam vissza? Akkor is megmondhattad volna neki ugyanezt.
Gandhi azt válaszolta:
– Két héttel ezelőtt még én is ettem cukrot.”

Testesítsd meg azt, amit tanítasz, és csak azt tanítsd, amit megtestesítesz.

 Akiknek már sikerült: 16 év edzői hivatás képekben

 
 
Nóra elszántsága már a kezdetekkor megmutatkozott. A közös edzések mellett plusz cardionapokat is tartott és vőlegényével együtt otthon is odafigyeltek az egészséges táplálkozásra és Életmódváltásra. Az Eredmény önmagáért beszél, s eddig csupán 4 hónap telt el! Ne feledd: a teremben el fogsz fáradni, de szép lassan így haladsz a Céljaid felé!

 

Mindig a preventív edzésekre törekszünk a Vendéggel. De ezzel együtt kihozzuk a maximumot minden alkalomból. Mivel 1 órában 1 emberrel foglalkozom, ez garancia a minőségi teljesítményre és fejlődésre!

 

Csináld meg a gyakorlatokat amiket összeállítok és ne hagyj ki edzést: ennyi a "titok"!

 

A Sport pozitívan hat az Élet minden területére! Fontos hogy a terhelés mellett elég hangsúlyt fektess a bemelegítésre és a nyújtásra egyarán!

 

Ne féljetek a súlyzós edzéstől: esztétikus és sportos alak a Cél! Nem lesztek "túl izmosak"!:)

 

Az egész napos munka után nehéz Magad rávenni a mozgásra. Ezért motivál a szemlyi edző!

 

 
Réka 2 gyermek mellett járt le esténként az edzésekre, s tudatos táplákozással érte el ezt a csodálatos eredményt. Mindenre jut időnk, ha igazán akarjuk!

 

40 felett is hozd ki Magadból a Maximumot!:)

 

Mindig törekedj a változatos edzésekre. Az edző ebben segít Neked a legtöbbet: túllendülni a nehéz napokon, elkerülni a sérüléseket és Motivációt találni!
Ezért fontos, hogy végig Rád figyeljen és úgy állítsa össze a gyakorlatsorokat, hogy az a legjobban szolgálja a Fejlődésedet!

 

 

 

Javuló vérkép adatok; aktívabb élet; növekvő önbizalom: a sport változást hoz a mindennapjaidba!

 

   

-22 Kg

 

 
A kemény edzések mellett ugyanolyan fontos a megfelelő bemelegítés és nyújtás is! Az SMR hengerezést is iktassuk be az alsótest izompólyáinak "karbantartására"! A Cél a fitt test kialakítása mellett, hogy a sérüléseket elkerüljük, sőt még ellenállóbbá tegyük a szervezetünket.

 

Vékony testalkatból is ki lehet hozni a  maximumot, megfelelő edzői irányítás mellett!

 

Judit a sok irodai munka mellett is szakít időt a tréningekre és megpróbál a napi teendők mellet is figyelni az Étrendre. A stressz egyik legjobb levezetése a sport, amit Önmagadért csinálsz, hogy meg tudd tartani a testi és lelki egyensúlyodat! Érdemes belekezdened a változásba, hogy Te is örömmel várd a következő nyarat!:)

Home Gym

 

 

Úgy gondolom gyermek, család és karrier mellett is ki tudod hozni Magadból a maximumot. A negyedik X sem lehet akadály! Egy edző feladata, hogy motiváljon és mutassa az Utat!:)

 

Speciális és preventív gyakorlatok a farizom kerekítésére!

Nem feltétlenül csak a nagy súlyos guggolástól lesz kerek a farizom: az intenzitás és a prevenció ugyanúgy számít! Ne feledd: óvni kell a gerincedet, térdedet és a derekadat! Az edzés mára tudománnyá vált, érdemes meghallgatnod egy tapasztalt edző tanácsait:)

Ugyanezt az elvet követjük a Home Gymben is, s az Eredmények nem is maradnak el!
Speciális edzésmódszerek és megfelelő profi felszerelés: ez a Fejlődésed kulcsa egy Privát Teremben.

 

Válassz körültekintően személyi edzőt és bízd rá magad: ennyi a titok.:)

 

-16 kg

Sose a kilókat mérd, hanem a tükröt használd mérvadóul! A személyi edzés lényege, hogy új külsőt, több önbizalmat és sikerélményt varázsolj a mindennapokba. Lehet itt rizsázni oldalakon keresztül, én inkább az ilyen képeket töltöm fel a vendégeimről.:) 

 

Életed fontos eseményeinél igenis fontos, hogy jól érezd Magad a bőrödben!:)

 

Készülj az Esküvődre Privát Edzőteremben:)

 

Iktasd ki Életedből a számodra nem megfelelő ételeket, s fejlődj tudatosan, ahelyett hogy folyton a csodamódszereket alkalmazod a diétádban. Rendszeres edzés és főzőcskézés, megfelelő iránymutatás mellett... ennyi a "Titok".:)

 

Mikor a Vendégeid a súlyzós edzés hatására, a pihenős napokat is aktívan töltik, mert a Sport az Életük részévé vált.

 

Peti 20 év után újra elkezdte a sportot és nekikezdett az életmódváltásnak. Mindent megtett, s közben három gyerkőcöt is nevelt, s persze a munka sem állt le. Sőt még maradt ideje a barátokra is a hétvégéken. Felesége volt segítségére a főzésben, s a biztatásban. Meg is lett az Eredménye!

 

 
Nem kell sportolónak lennünk ahhoz, hogy legalább háromszor hetente mozogjunk valamit. Nem kell sportolónak lennünk ahhoz, hogy az irodai hajtás mellett is figyeljünk a kajára. Nem kell sportolónak lennünk ahhoz, hogy fizikumunkat, megfelelő edzői segítséggel, folyamatosan formáljuk. Elég az Elhatározás, hogy innentől márpedig másként lesz!

 

Az Élet 50 év felett sem áll meg!:) A sport segít formában tartani a fizikumodat és hosszútávon hat pozitívan az egészségdere!

 

Király Viktor is hisz módszeremben, s itt vezeti le a sok fellépéssel járó stresszt. Az edzői segítség és tanácsok motivációt nyújtanak hogy lejöjjön egy fárasztó fellépés utáni napon is.

2014-ben a közös edzések alatt elnyerte az "Év legfittebb énekese" díjat is!:)

 

Személyi edzővel gyorsabban és céltudatosabban fognak jönni a Változások!

 

Nem elég lejárni a terembe, érdemes célszerűen és a sérüléseket elkerülve tréningeznünk!

 

 

A gyermekáldás utáni hónapokban ismét érdemes nekiállnod a sportnak. A nagyi vagy a babysitter másfél órát eljön segíteni, s közben el tudsz látogatni a terembe. Az eredmények nem fognak elmaradni!:)

 

Zoli példája mutatja a legjobban, hogy nem elég a zsírtömeget leadni, mellette érdemes súlyzós edzéssel izomépítésre sarkallni testünket, így bár a mélreg - 8 kg-ot jelzett "csupán" testsúlykülömbségnek a hónapok alatt, mégis a testkompozíció drasztikus változást mutatott! Ne feledd: az izom nehezebb mint a zsír! A tükör és a környezeted dícsérő szavai fogják igazolni az átalakulásod!

 

Megfelelő motivációval megváltozhat egy tinédzser élete! A sport célt és önbizalmat ad. Kimozdítja a fiatalokat a számítógépes játékok világából.

 

Az Életmódváltás Titka, a személyi edző szerint: változtass az Étrenden; Ne "csalj" bele a heti étkezésekbe kettőnél többször; legalább heti háromszor járj el mozogni; végezz aerob mozgást minél többet; és főként Határozd el a Céljaidat! 

 

Bálint élete a számítógépek világában zajlott kamasz fiúként, ám 18. születésnapjára a sport megszállotjává vált! Barátai is elkezdték látogatni az edzőtermet, a pozitív eredményeket látva!

 

Sanyi is hozzám fordult, hogy kezdjünk bele a közös munkába. A kitűzött Cél még messze van, de jelenleg haladunk keményen az Úton. Az eddigi eredmény önamgáért beszél szerintem! Irodai munka és stressz mellett elengedhetetlen a sport! Mozgásba fektesd az energiákat, hogy később ne orvoshoz kelljen járkálnod! A vérképe tökéletes a manager szűrések alkalmával, mióta együtt tréningezünk: nálam ez az ami igazán számít!

 

Módszereink garantáltan meghozzák a változást és új nézőpontból fogod látni a súlyzós edzés világát...ha Te is teszel mindezért!:)


 

Az ideális életmódváltással és az edzővel végrehajtott kemény edzésekkel kialakítható az ideálisan sportos női fizikum. Támassz Magad elé mindig reális és személyre szabott Célokat, s így jobban körvonalazódik majd az Utad! Egyénre szabott Étrendtől, Sportmúlttól és genetikától függ ki mennyire fejlődik a súlyzós edzés által! Ne félj attól hogy "túl izmos leszel"...az edző mindig tudja, hogyan igazítson mindent az elvárásaidhoz!

 

A Személyi Edzés segít abban, hogy elkerüld a sérüléseket és fizikumodból a napi rutin és munka mellett is kihozhasd a Maximumot!

 

Minden edzésen a változatosság és az intenzitás kapja a fő hangsúlyt...mindenkinek egyénre szabottan, a személyiségéhez s az aktuális fizikiai jellemzőihez igazítva a gyakorlatokat. Itt egy órában Te kapsz Minden Figyelmet!

 

Ugyanez az elv érvényesül a Fitnesz Stúdióban is!

 

 

Miklós tudatos életmóddal és boltban kapható, bevizsgált táplálékkiegészítőkkel érte el ezt az igen látványos fejlődést. Nem kapkodott, minden lépését előre megtervezte-terveztük!

 

Tomi a legkiválóbb példa arra, hogy stresszes életmód mellé bizony kötelezővé kéne tenni a Sportot. Vezető beosztása nagy odafigyelést kíván, s szinte minden idejét munkája köti le. Mégis tudja, hogy heti háromszor időt kell szakítania magára, és kiegyensúlyozott Étrenddel és megfelelő Táplálékkiegészítőkkel, egy fitt fizikumot sikerült kialakítanunk nála. Sosem szabad a felelősség és a stressz miatt a mértéktelen kajálásban keresnünk a vigaszt esténként...vezessük le belső feszültségeinket Edzéssel!

 

Speciális gyakorlatok, személyre szabott étrend, maximális motiváció

 

Igenis megvalósítható napi 12 óra munka és családi programok mellett is hogy az embernek jusson ideje saját magára, megfőzze a napi ételadagokat és megváltoztassa az Életvitelét! Mindez hosszú hónapok munkája, egymást motiválva és együttműködve az edzzővel. 

 

Bogdan 2 évvel ezelőtt, gyermeke születésekor elhatározta, leteszi az alkoholt, leteszi a cigarettát, s Új Életmódba kezd. Munkája igen szerteágazó, sok utazással jár, ezért számára a legnehezebb volt a megfelelő étkezéseket megoldani. Alacsony szénhidrát, sok hal és zöldség, valamint ásványvíz és vitamin-ásványianyag bevitel jellemezte új étrendjét...amelyet keményen tartott s nem engedett a barátok és kollégák invitálásának a pubokba vagy éttermekbe. Nem nyitotta ki a hotelek csalogató minibárját akármilyen nehéz napon is volt túl. Csak főzött, vitte az ételcsomagokat és nem törődött másokkal. Önmagáért és a családjáért harcolta végig az Utat. Féltávon a diétában elkezdte az aerob edzéseket. Először rövid távon séta és kocogás jellemezte edzéseit egy-egy alkalommal a héten, valamint az edzőtermi taposógép volt a kedvence. Miután drasztikusan vesztett súlyából egyre bátrabban kezdett neki a cardio edzéseknek, s az új külsővel látott neki a súlyzós terheléseknek kontrollált s célirányos segítséggel. Kitartása Erőt ad nekem is, s örülök hogy megtisztelt Bizalmával. Ahogy ő mondaná: "Nincsenek kifogások! Aki nagyon akarja, s energiát fordít rá le fog fogyni. Aki csak elképzeli de nem tesz meg érte minden tőle telhetőt...az nem jut előrébb..."

Bogdan legfőbb célja a fizikuma átalakítása után az volt hogy teljesítse a Budapesti Félmaratont. Ezt is végül megvalósította nem is olyan rég. A felkészülése heti 2-3 alkalommal 20-25 km futás volt, a súlyzós edzések mellett. Kitartás és Akarat!:)

 

-12 kg! Vizsgaidőszakok mellett is jutnia kellene időnek a napi étkezések elkészítésére s akár ételhordó dobozokba való kimérésére. S persze a heti 2-3 edzésre. Az Eredmény nem fog elmaradni!

 

Nem mindegy hol érezzük jól magunkat. A kalóriák avagy a súlyzók között!

 

Hosszútávon érdemes tervezni az Életmódváltást. Akkor lesz igazán tartós a Változás.

 

Nem mindegy a mai világban, hogy a virtuális, számítógépes játékok világában, az íróasztal mellett ülve keressük Önmagunkban a "Hőst". A sport által a Való Életből állítsunk példaképeket Magunk Elé, hogy egy napon a tükörbe nézve, akár Mi is azzá Válhassunk mások szemében.;)

 

 

Tudatos életmóddal kialakítható, egy dolgozó ember számára is az egészséges, sportos fizikum, még ha a mindennapokban szerepelnek a céges rendezvények, vagy a mindennapos kötelező munkavacsorák is. Odafigyeléssel tarthatóak az elért eredmények!

 

Reális Célok kitűzése, a mindennapos munka s gyermeknevelés mellett.

 

A fotó története a következő: Márk több mint egy évvel ezelőtt kezdett el hozzám járni. Anno születésekor komplikációk léptek fel, ezért a jobb oldala funkcionálisan elmaradt a bal teljesítményétől. Akkor a fogás képességével is néha problémája akadt, valamint a jobb kar mozgástartománya igen be volt szűkülve. A gyermekkora óta rendszeresnek mondható gyógytorna javította a teljesítményt az évek során, de amikor először lépett be a konditerem ajtaján a súlyzós gépek használata igen nagy nehézséget jelentett... Ám nagyon Akarta a Változást, a Fejlődést... Ma már ilyen Gyakorlatokkal fűszerezzük a hátizom edzését. A Testépítés szeretete Erőt ad az embernek, néha hihetetlen Változásokat eredményezve! 

 

Naturál testépítés: tiszta sport, konkrét eredmények!

 

Iskolák

Fitness Company: edzokepzes.hu/

IFBB Szakedző Képzés: www.ifbboktatas.hu/

 

Speciális gyakorlatok, preventív edzésmódszerek, céltudatos fejlődés:

 

Tartós Fogyás - Útmutatás a Változásban

 

Kontakt: personal1983trainer@gmail.com

 

Nem elég lejárni a terembe, érdemes célszerűen és a sérüléseket elkerülve tréningeznünk!